2010-10-23 Arad

ROMANIAN OPEN
EUROPEAN CUP FOR JUNIORS AND KADETS 2010.

2010. Október 23.

Megálmodtuk, teljesült!
Csapatunk szárnyalt, csodás volt!

Egy röpke hetet pihentünk a tarjáni versenyt követően és máris utaztunk 3 ifi és 3 junior versenyzővel Aradra. Már előző napon leutaztunk Gyulára, hogy onnan pihenten érkezzünk a helyszínre, egy közös vacsora mellett latolgattuk a másnapi esélyeket. Aradra korán (9 óra) érkeztünk, sikerült gyorsan bejelentkezni és már csak a várakozás maradt. A versenyen mintegy 6 ország 280 versenyzője regisztrált.

A verseny 13 órakor kezdődött a formagyakorlatokkal, sajnos sokat kellett várni, jobb lett volna ha 11 órakor elkezdik, sok volt a holtidő!

Katában, ifi korcsoportban Dani, juniorban Heni indult. Mindannyian izgultunk Daniért, hiszen Õ most először méreti meg magát nemzetközi versenyen. Az első kört mindketten sikeresen vették, egy kis számolás és bizakodva Dani 1 tizeddel vezet, Heni biztosan 3 tizedet hozott. Második körben Dani tartotta az előnyét, de biztosat nem tudtunk, Heni magabiztosan nyerte ezt a kört is. Vártuk a harmadik befejező kört! Izgalom tetőfokára hágott, ekkor jött a hír nincs további forduló! Mindannyian a versenybírói asztalhoz rohantunk…..!
Hát a rangsor, önmagáért beszélt….. Dani I. hely, …..Heni I. hely így Õ 3x-os Román Open bajnok is!
Ez a csodás kezdés, megalapozta a csapat további hangulatát!

Küzdelmeket Dani kezdte (-60 kg), egy igen erős, belharcos ukrán versenyzőt kapott. Nehezen találtuk meg az ellenszert és eközben sajnos többször is kilépett a küzdőtérről, amit büntetett a vezető bíró. A küzdelem végére kiegyenlítődött a különbség, de sajnos a bírók az ukrán versenyzőt látták jobbnak, Dani sajnos kiesett.

Bence következett (-60 kg), a döntőig menetelt, nem adott esélyt ellenfeleinek, okosan virtuóz módon, kreatív küzdelmeket láthattunk, melyekben felvonultatta a teljes technikai repertoárt! Sajnos eközben megsérült így a döntőben már nem tudott küzdeni. A látottak alapján Bence igen nagy eséllyel indulhatott volna a bajnoki címért! Kitűnő formában voltál, gratulálok az ezüstéremhez!

Richárd, szokásához híven oroszlánként vetette bele magát a küzdelembe, de a nagy igyekezetben sajnos nem sikerült az erőbeosztás, elfáradt és néha kapkodott. Sajnos nem tudtuk megmutatni a tudásunkat, remélem, hogy minél előbb kikerül ebből a hullámvölgyből. Sokkal több van benned!

Gábor, szintén egy erős ukrán harcost kapott. Folyamatos támadások elől szépen leforgott feltartó egyenesekkel megtörte a támadásait de sajnos nem használta a lábát, nem volt befejezés. Ha sikerült volna Gábornak elhinnie, hogy nyerhet, bizony legyőzhette volna ellenfelét. Bátrabban!

Zsófi, este került sorra, vagy ötször bemelegített. Sajnos már a várakozásban elfáradtunk, bár ez nem látszott rajta. Egy kellemetlen belharcos,”verekedős” lányt kapott, aki fejvesztve, kapkodó technikáival többször is nyakon vágta és végezetül még a gerincét is eltalálta. A gerincére kapott technikától kifordult, amit a bírók tévesen megítélve pontot adtak. Sajnos ebbe a verekedős küzdelemben elvérezik a technikás versenyző. A bírók sajnos hagyták ezt a fajta küzdelmi stílust amire átállni nem tudtunk! Zsófi, bronzéremmel zárt, ami egy kis gyógyír erre a verekedős küzdelemre.

Eredményeink:

Kata Junior Női:         1.MÁRMAROSI HENRIETTA
Kata Ifjúsági Férfi:        1.MÁRMAROSI DÁNIEL
Kumite Ifjúsági Férfi 60kg :    2.MOLNÁR BENCE
Kumite Junior Női 55 kg:    3.TÓTH ZSÓFIA

Végezetül csapatunk teljesítménye kimagasló volt, azt gondolom, hogy kiváló eredmények születtek és ezúton is, gratulálok Nektek a kitűnő teljesítményetekhez!

Osu!

Sensei

Képek a versenyről a hivatalos román honlapról.
Teljes eredménylista.
Képek a galériában itt.

Videók Bencéről: