2013.11.23 Gyöngyös – Utánpótlás Magyar Bajnokság

Az UMB év utolsó egyéni versenyünk ezt követően már csak a Magyar Csapatbajnokság van vissza. Mindkét versenyünk kiemelt fontosságú az utánpótlás mind a felnőtt versenyzőink részére. Mint tudjátok a juniorok és a felnőttek részére, viszont válogató is, aki itt dobogós helyezést ér el az, jövőre akár utazhat Bakuba az EB-re!
Versenyre pénteken utaztunk 16 fővel (3 enyingi és 13 siófoki) a csapat egy része barátoknál, többen a Gyöngyös Patai Panzióban kaptunk teljes ellátást, ami most is Pazar volt mint előző évben!

Először Gyöngyösre mentünk mérlegelésre és az orvosira majd irány a szállásunkra. Vacsora 20 h kezdődött ezt követően a felnőttek maradtak a versenyzők lepihentek mi még maradtunk egy 1.5 órát amit kellemes beszélgetéssel töltöttük.

Sensei Bendiák István rutinos szervezőként bonyolította le a versenyt, ahol 32 klub mintegy 351 fő versenyző küzdött a tatamin. A teljes utánpótlást megmozgatták 5 tatamimon. Fő cél volt, hogy eldöntsék, hogy 2013-ben ki lesz az utánpótlás bajnok kumite versenyszámban.

Eredményeink kecsegtetőek lettek, bizakodhatunk, hogy jövőre az EB-re küzdelemben, Ricsi, Szandra és Katában Heni utazók lesznek.

Aranyérem
Tóth Alexandra, Lizák Richárd és Hegedűs Bendegúz,
Ezüstérem
László Ferenc
Bronzérem
Vass Norbert, Vass Nárcisz és Rudniczai Vanda

Köszönöm: Müller Ádámnak, Szabó Áronnak, Pájer Bencének, Vörös Balázsnak, Tatár Balázsnak, Somlyó Andrásnak, Varga Zsoltnak, Kovács Manó Benedeknek és Pájer Bencének

Köszönet a szülőknek, barátoknak, hogy eljöttek, segítettek bennünket!

Jön az évadzáró XX. Jubileumi Mikulás Kupa!

Osu!

Shihan