2015.05.17 Siófok Dan felkészítő

Kedves Klubvezetők, Mesterek és Karatékák!

Ezúton tájékoztatlak benneteket, hogy Branch szakmai vezetése május 17-én a szokásos helyen (Baross G. Szakközépiskola) sikeresen megtartotta az előzetes danvizsga felmérő edzését, klubvezetőknek és fekete öves instruktoroknak pedig továbbképzését, továbbá az elnökség is ülést tartott.

A danra vizsgázó mesterek (1-5.dan) immáron harmadik alkalommal vettek részt a felkészítő edzésen, amely egyben ,,elővizsga” is volt. Az edzések célja továbbra is az volt, hogy a nyári révfülöpi Branch táborban a 1.-3.danra, illetve az őszi Világbajnokságon (Tokyó) 4-5.danra vizsgázók felkészülését segítse.

Szombaton délelőtt közös edzés keretében a vizsgára készülők (1-5.danra), klubvezetők és fekete öves instruktorok 9,00-12,30 óráig a Kyokushin karate mozgásanyagát gyakorolták, ezt követően, 15×1,5 perces váltott ellenfeles küzdelemben vettek részt.
Fontos volt számunkra, hogy a révfülöpi táborra vizsgázóink technikai és kondicionális felkészültsége kitűnő legyen, ennek érdekében az oktatást három csoportban végeztük el. Így jól áttekinthető volt és hatékonyan tudtunk segíteni a technikai pontosításokban. Az edzés végén személyre szólóan adtunk tanácsokat.
Elnökségünk 13 órától ülésezett, az alábbi témákat beszélte át: Branch helyzetképe (létszám, befizetések, stb.), a varsói EB eredményeit, felkészülés a május 23-i rendkívüli MKKSZ közgyűlésre, Branch révfülöpi edzőtábort, és az őszi VB (Tokyó), ahol Branchből Lizák Richárd versenyzőnk indul!

A danfelkészítő edzésén 42 fő vett részt, ebből vizsgára jelentkező 19 fő jelent meg: 8 fő 1.danra,  6 fő 2.danra, 3 fő 3.danra, 2 fő 4-5. danra  készül.

Köszönöm szépen a klubvezetőknek, a fekete öves mestereknek és az instruktoroknak, hogy most is sokan eljöttek a továbbképzésre!
Fontos számunkra, hogy közösen, jó hangulatú edzés keretében gyakoroljuk és egységesen értelmezzük a kyokushin karate technikákat (Kihon-kata-kumite).

Továbbá köszönetemet fejezem ki magam és az elnökség nevében a klubvezetőknek, mestereknek és minden karatékának, akik személyes részvételükkel segítették a Branch munkáját!

További jó felkészülést kívánok Mindenkinek!

Találkozunk Révfülöpön a Branch táborban!

Osu!

Kálóczi József 5. dan branch chief
MSKSZ-KB

Képek a Galériában!